Kedves Testvérek!
Isten iránti hálával jelentem be, hogy most vasárnaptól (november 29) ismét lesznek a szokott helyen és időben református istentiszteletek Prágában. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk!
Járd be Izráel minden törzsét Dántól Beérsebáig, és számláld meg a népet, hadd tudjam meg a népnek a számát. (2Sám 24,1)
Kissé ellentmondásos történet. Ha az egész történetet vesszük, nem igazán válik világossá, meg kellett-e számlálni a népet, vagy pedig bűnt követett-e ezzel Dávid. A számbavétel az emberi természet része, lassan itt az év vége, ilyenkor pedig különösen is szezonja van, hiszen a következő évre felelősséggel csak akkor tervezhetünk, ha tudjuk, mit értünk el. Szerintem a következővel volt itt a probléma, és ezt mi is elkövethetjük, ha nem is hadinépet, csak a saját dolgainkat vesszük számba: Dávid azt gondolta, ha elég nagy a népe, a hadserege, akkor Isten segítsége nélkül is képes véghez vinni dolgokat.
És civakodás kezdődött Izráel népének törzsei között, és ezt mondták: A király mentett meg bennünket ellenségeink kezéből. Ő szabadított meg bennünket a filiszteusok kezéből is, és most el kellett menekülnie az országból Absolon miatt. (2Sám 9,10)
Lezárult a harc, és előre kell nézni. A király vesztesége emberfeletti, hiszen az országa romokban, rengeteg halott, pusztulás. De ez semmi a király számára ahhoz képest, hogy elveszítette fiát. A kiráy vádolhatta volna magát, a környezetét, és főleg az Istent, hogy miért? Fel is adhatta volna, de tudta, hogy Istennek terve van vele. Ez már önmagában is nagy erőt kell adjon nekünk, hogy az Istennek még vannak velünk tervei. Nem is a bosszú hajtotta Dávidot, pedig emberileg még érthető lett is volna.
„Egy hírnök érkezett Dávidhoz, és jelentette: Absolonhoz hajolt az izráeliek szíve!” 2Sám 15,13 Hát igen. A nép szíve, gondolata más, mint Istené. Felvetődik a kérdés, hogy miért? A legkézenfekvőbb dolog, hogy a nép úgy gondolta, hogy majd egy új király alatt könnyebb, jobb lesz. A történet hőse a szememben a hírnök, Ittaj hűsége a legszimpatikusabb. El meri mondani a hírt. Tudatában van annak, hogy a királynak mekkora fájdalmat fog okozni, viszont tudja, hogy ez az út járható csak. Isten is őszinte velünk, és nem kertel, amikor az üdvösségről van szó. Ez a különbség az Isten útja, mely talán fáj, de egyenes, és az életre visz, és az ember útja, mely ugyan sokszor csak óvatosan fogalmaz meg dolgokat, de nem is mutatja meg a megoldást.
Szomorúan, de Istenünk akaratában megbékélve adjuk hírül, hogy Megváltó Urunk hazaszólította dr. Adorján Gusztáv testvérünket, a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnokát. "Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját" (Jel 2,10), mely igével kívánunk vígasztalást, a családjának, gyülekezetének, közösségének.
Kedves Testvérek!
A kialakult koronavírus-helyzet az istentiszteletek meghatározatlan ideig (előreláthatóan december elejéig) szünetelnek. Addig, a tavaszi leálláshoz hasonlőan rövid áhitatokat fogok közzé tenni a honlapon. Az istentiszteleti alkalmak felújításáról szintén csak a honlapon illetve a facebook oldalon fogok tájékoztatást küldeni.
Kedves Testvérek!
Isten iránti hálával hirdetem, hogy vasárnap, augusztus 30-án kioszrásra kerülnek az úrvacsora szent jegyei újkenyér ünnepe alkalmából. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk.
Kedves Testvérek!
A 2020 07 19-i istentisztelet elmarad, a következő istentisztelet 2020 07 26-án lesz, 16.30-kor, ahová mindenkit szeretettel hívunk és várunk!
"közel kerültetek Krisztus vére által" Ef 2,13 Lényegében emberi szempontból a legalaposabban fogalmazza meg az egyház szerepét és hatását az apostol. A közelség és távolság itt nem csak fizikai értelemben való távolságot jelöl. Az ember és ember közti távolság rémisztő tud lenni. Szomszédok élik le életüket anélkül, hogy bármit is tudnának egymásról. A közel kerülés viszont nem is olyan egyszerű. Megbízhatok-e a másikban? Mit fog gondolni? Én mit fogok gondolni róla, ha jobban megismerem? Nem fog-e visszaélni azokkal az információkkal, amiket megtud rólam? Ezek a kérdések részei az egészséges önvédelmi reflexnek, és nem is nevezhetőek alaptalannak. Az ősgyülekezetekben ezt még tetézte a bizalmatlanság és az előítélet a zsidókeresztény és a pogánykeresztény részek között.
"és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét" Lk 24,3 Folytatódik a történet, pontosan ott, ahol a szombatnap előtt abbamaradt. Elkészültek a temetésre, talán lelkileg is megnyugodtak egy kicsit, de ott volt a nagy probléma: mi legyen a kővel, ami eltakarja a sírt? Néhány asszony ehhez valószínűleg kevés lett volna. Talán valamilyen csodában, segítségben reménykedtek. De elég nagy csodában reménykedtek-e? A válasz egyértelműen nem. Az első nagy kérdés, ami már a nagyszombat kapcsán is megfogalmazódik, és ma különösen is aktuális, fel tudom-e használni a Tőle kapott időt felelősséggel? Ott volt nekik egy egész nap, azoknak, akik Jézussal együtt töltöttek nem kevés időt, és senki nem fogalmazta meg, hogy harmadnapon nem halottat kell keresni?
English
Magyar