Igemagyarázat

Járd be Izráel minden törzsét Dántól Beérsebáig, és számláld meg a népet, hadd tudjam meg a népnek a számát. (2Sám 24,1) Kissé ellentmondásos történet. Ha az egész történetet vesszük, nem igazán válik világossá, meg kellett-e számlálni a népet, vagy pedig bűnt követett-e ezzel Dávid. A számbavétel az emberi természet része, lassan itt az év vége, ilyenkor pedig különösen is szezonja van, hiszen a következő évre felelősséggel csak akkor tervezhetünk, ha tudjuk, mit értünk el. Szerintem a következővel volt itt a probléma, és ezt mi is elkövethetjük, ha nem is hadinépet, csak a saját dolgainkat vesszük számba: Dávid azt gondolta, ha elég nagy a népe, a hadserege, akkor Isten segítsége nélkül is képes véghez vinni dolgokat. Valahogy mintha ez a kísértés még inkább jellemző lenne a ma emberére: számolgatni sem kell, mert már egy-két klikk és el is van intézve. Eközben az Istennel való kapcsolat egyéni és közösségi szinten is egyre inkább háttérbe kerül. Amikor készülünk az év végére, az adventi ünnepkörre, a karácsonyra, az új esztendőre, még inkább felvetődik a kérdés: az, amit elértem, az az én érdemem, vagy pedig tudok-e rá tekinteni, mint Isten ajándékára, és a jövőre tudok-e úgy tekinteni, mint ami Isten kezében van elrejtve? Talán dolgom lenne, mégsem teszem: nem mondom meg senkinek, hogyan értékelje ezeket a dolgokat, inkább csak azt kérem, ennek a történetnek a fényében értékelje saját múltját, jelenét, jövőjét. Ámen