Igehirdetés - Prága, 2012. 12. 23

Elhangzott 2012. december 23-án

„Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk is.” (Lk 17:37)

Kedves Testvérek!

Nem túl szép kép, de mindenképpen érzékletes, és szerintem elképzelni sem nagyon nehéz: megy az ember a pusztában, ahol semmilyen (vagy legalábbis nem túl sok) tájékozódási pont van, és felnéz az égre, ahol is észrevesz néhány köröző keselyűt, akkor joggal fogja feltételezni, hogy ott egy elhullott állat teteme van. Persze ez nem sokat segít az esetleges tájékozódásban, de legalább látja az ember, hogy ott valamilyen veszély van vagy lehet.

Jó kérdés, hogy hogyan is jön ez a nem túl szép kép az adventi készüléshez, a karácsonyi ünnepkörhöz. Van egy jel, mely útbaigazítja a vándort, de van-e olyan jel, mely az ünnep felé igyekvő vándort útbaigazítja?

A napkeleti bölcseknek is egy égi jel mutatta az utat Betlehem felé. De ahogy a vándornak is ahhoz, hogy észrevegye a keselyűket, úgy a napkeleti bölcseknek is fel kellett tekinteni ahhoz, hogy észrevegyék az égi jelet. Persze van a dologban egy kettősség, ami a keresztyén ember életét is jellemzi. Fel kell nézni, hogy lássuk a jelet, hogy merre is kell menni, de a lábunk elé is nézni kell, hogy lássuk, mi van előtte és meg ne botoljunk. Hogy igazán nehéz legyen a feladat, a kétfelé nézést még össze is kell hangolni, hogy akkor nézzen az ember a megfelelő irányba, amikor arra szükség van. Érdekes kettősség ez, kétfelé is. Le is, fel is, fizikai értelemben is, és lelki értelemben is. Nagy feladat, és nem csak alkalomszerűen, hanem életvitelszerűen kell ennek a kettősségnek megfelelni, az élet minden napján. Elbotlok, ha nem nézek a lában alá, eltévedek, ha nem tekintek fel. Sokszor éppen itt van szükség a testvérekre, hogy figyelmeztessenek egyikre, vagy a másikra. De Isten adhat nagyon könnyen olyan helyzetet, hogy nekem kell figyelmeztetni egyik vagy másik veszélyre a testvért, hogy tekints fel vagy éppen le. Erre azért is nagy szükség van, mert sajnos volt már nem egy eset, amikor a másik botlása, tévedése vitt magával mást is botlásba, tévedésbe, bajba. Kívánom, hogy ehhez Isten adjon valamennyiünknek erőt, kitartást az új esztendőben.

Ezek a figyelmeztetések persze nem csak az ünnepre vonatkoznak. Van egy másik ünnep is, mely nemsokára beköszönt. Ez pedig az új év. Az új év várása mindig vegyes érzelmeket vált ki az emberből. Reménykedik, de valahol a lelke mélyén fél is. Fél, mert az emberben mindig van valamilyen félelem az ismeretlentől. Nem sokkal teszi könnyebbé a helyzetet, hogy már számtalanszor átéltük az új évet. De mégis, van benne mindig valami ismeretlen, valami félelmetes. Valahogy a szilveszteri vigasságokban is gyakran ezt a kettősséget látom, hogy egyrészt az ember a félelmét igyekszik tompítani egy ilyen görbe estével, másrészt viszont talán várja is az új esztendőt. Nem is olyan könnyű ezekben az érzelmekben az embernek eligazodni, megtalálni a helyes utat.

De itt éppen ezeket a nem túl szimpatikus madarakat kell példaként állítani. Ha van az élővilágnak szegmense, mely nem tesz semmit az élelemért, hát azok éppen a dögevők. Természetesen nem akarom megkérdőjelezni a bioszférában elfoglalt hasznos helyüket, hiszen a takarítást, a tisztántartást ebben az összefüggésben is el kell végezni valamilyen módon. Azonban tény, hogy semmi olyat nem tesznek, mely az élelem megtermelését szolgálja. És Istennek mégis van gondja róluk. Gondoskodik arról, hogy ezek az élőlények is táplálékhoz jussanak. Akkor mennyire inkább ránk is gondja van, akikért az Ő Egyszülött Fiát adta, hogy üdvösségünk legyen. Ez mindenképpen nagy biztatás az új esztendő előtt.

Másik kérdés is van, amiben ezek a madarak elgondolkodtatnak. Amikor a vándor rájuk néz, akkor tudja, hogy ott van egy tetem. Isten persze nem csak ilyen természetű jelzőket akar adni. De talán bennünket is arra szán, hogy ha valaki ránk tekint, akkor lássa, hogy ott van valami, valami más, mint amit a világ kínál. Ezek a madarak önkéntelenül, ösztöneiktől vezérelve mutatnak utat a már említett kérdésekben, nekünk viszont abban kell utat mutatni mások számára, hogy Isten felé merre is indulhatnak el. És erre a szolgálatra egyre nagyobb szükség van ma is.

Jézus ebben a fejezetben a végidőkről beszél. Az ember valahogy szeretné tudni, hogy ez az idő mikor jön el, hogy mikor jön vissza Jézus. Nem ad egyértelmű választ, de nem azért, mert tudatlanságban akarta hagyni híveit, hanem azért, mert egyszerűen nem ránk tartozik. Nekünk az a fontos, hogy készen álljunk az új évben is. Fontos, hogy a betlehemi csillag ne csak ebben a rövid adventi időszakban világítson, hanem egy éven át. Imádkozzunk érte, hogy mutasson utat most, és egész éven keresztül nekünk földi útjainkon. Ámen.