Igemagyarázat

És civakodás kezdődött Izráel népének törzsei között, és ezt mondták: A király mentett meg bennünket ellenségeink kezéből. Ő szabadított meg bennünket a filiszteusok kezéből is, és most el kellett menekülnie az országból Absolon miatt. (2Sám 9,10) Lezárult a harc, és előre kell nézni. A király vesztesége emberfeletti, hiszen az országa romokban, rengeteg halott, pusztulás. De ez semmi a király számára ahhoz képest, hogy elveszítette fiát. A kiráy vádolhatta volna magát, a környezetét, és főleg az Istent, hogy miért? Fel is adhatta volna, de tudta, hogy Istennek terve van vele. Ez már önmagában is nagy erőt kell adjon nekünk, hogy az Istennek még vannak velünk tervei. Nem is a bosszú hajtotta Dávidot, pedig emberileg még érthető lett is volna. Ha átgondolom a történetet, bár ez csak spekuláció, szerintem az új kezdet, az ország, családja, élete újjáépítése járhatott az eszében. Izrael Júdát megelőzve tett hűségesküt Dávidnak. Ha a fenn leírtak még nem okoztak elég bajt, hát itt volt a nehéz feladat a királynak: elfogadni az esküt, és ezzel annak kockázatát is, hogy nem egészen lesz az őszinte, vagy utasítsa el? A helyzet megoldását egy ehhez hasonló helyzetben három dolog segítheti a döntést: először is Isten maga is előlegez az embernek bizalmat, akkor is, amikor talán csak az emberi logika szerint nem kellene, másodszor a bosszú, bár először megelégíti az embert, de utána rájön, hogy mire is mentem vele?, és helyét még nagyobb üresség veszi át. A harmadik dolog a felelősség kérdése: azon túl, hogy a bosszú csak Istené lehet, de a hogyan továbbot mégis nagyon megnehezíti, ha valaki a saját lelki sebeit a bosszúval próbálja kezelni. A bosszú Istené, ahogy már írtam, de Nála van az a bölcsesség is, ami az ilyen nehéz helyzetekben képes segíteni, melyet elkérhetünk Tőle. Ámen