A vámszedő igazsága

„A vámszedő pedig távol állva, még a szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek.” (Lk 18,13). Nem az első, és nem is az utolsó eset, hogy valamely, a nép, és főleg a vezetők által kitaszított csoport képviselőjét említi Jézus pozitív, követendő példaként. Miként is lehet ez? A farizeusok felhalmozott tudása, a Tórához való sokszor fanatikus ragaszkodása a nép többsége szemében tiszteletet váltott ki, de ez a tisztelet a farizeusokat felfuvalkodottá is tette, és Istentől, és az ő üzenetétől eltávolította. A csoportok, melyeket Jézus pozitív példaként említ pedig, éppen kitaszítottságuk okán a tagjaiban olyan lelki folyamatokat indítottak el, melyek közelebb vitték őket Istenhez. Nem, nem arról van szó, hogy egy kegyes „ősi református” közegből érkező ember számára zárva lenne a mennyeknek országa, de a lakat csak akkor hullik le, ha felismerik, felismerjük, hogy nekem is olyan alázatos szívre van szükség, mint a vámszedőnek. Ez vonatkozik minden emberre, függetlenül attól, hogy honnan is érkezik meg a Golgota keresztje alá.